Megtartotta 2014. évi Falunapját Községünk, ezúttal augusztus 2-án. Hagyományszerűen minden évben e hó első szombatján. Szerencsére kedvező időjárási körülmények között kapcsolódhatott ki aki részese volt e napnak. Délelőtt 9 órakor utcai kerékpáros-és futóversennyel indultak a programok. 13 órától pedig a labdarúgó pályánál kezdetét vette a Falunapi Kavalkád: kispályás labdarúgás, óriáscsúszda, trambulin, lovas kocsikázás, bábos kirakodás, arcfestés, csillámtetoválás, pattogatott kukorica, vattacukor, chilis termékek és levendulás stand, röplabda, tizenegyes rúgás, zenés aláfestés, miközben büfésátor is üzemelt. Így a kilátogatók apraja-nagyja megtalálhatta a saját ízlésének megfelelő lazító pontot. 17 órától kihirdettük a sport versenyek eredményeit, majd megkóstoltuk Góczán Győző és csapata által elkészített babgulyást. Erre az időpontra már 300 fő körüli létszám érkezett, így várva a 18 órakor induló kulturális folytatást. Először Tóth Éva és Leblanc Győző operett slágereket énekelt, majd az Energy Dabaston Team modern tánc műsorát láthattuk. 19 órakor a Potyautasok zenekar mulatós nótákat énekelt. 20 órától hajnali kettőig Dala Ferenc szolgáltatta a talpalávaló báli zenét. Túlzás nélkül elmondható, hogy egy tartalmas, jó hangulatú napot tölthettek el a rendezvényen megjelenők.